A magyarok számára a Kelet mindig többet jelentett egyszerű földrajzi fogalomnál, hiszen a keleti származás tudata benne élt népünkben.

A magyar törzsek, mielőtt a 9. században a Kárpát-medencét elfoglalták, mintegy ezer éven át vándoroltak a szteppén, s ezen idő alatt népek sokaságával kerültek kapcsolatba.

A magyarok keleti eredetének első írásos emlékei a középkori krónikákban fordulnak elő, amelyekben a magyarok első vezére mint Attila utóda, a magyarok pedig mint a hunok leszármazottai szerepelnek. A 19. század hozta magával – a nemzeti függetlenség és a polgári fejlődés kívánalmával együtt – a nemzeti identitás kérdését. Az érdeklődés középpontjába került az a kérdés, hogy hol volt a magyarok őshazája, s mely nyelvekkel áll rokonságban a magyar nyelv.

A 19. században Európa-szerte virágzott a keletkutatás, s ez ösztönzően hatott arra, hogy Magyarországon is tudományos alapossággal vizsgálják a kérdést. Magyar utazók és tudósok népük őstörténete miatt vonzódtak a Kelethez, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak Ázsia földrajzi, geológiai, néprajzi, állat- és növénytani leírásában is.